FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Éremgyűjtő gödöllői gyermekatléták 2020-11-09 17:25:38 A legfiatalabbak számára Vácon rendeztek regionális versenyt, ahol egy ezüst- és két bronzmedáliát ért a GEAC-csapatok teljesítménye
Gödöllő – Fradi derbi lesz a Magyar Kupában 2013-10-04 08:38:55 Városunk férfi kézilabda-csapata csoporttársát, a tavaly még első osztályú zöld-fehéreket fogadja a második fordulóban
Megtorolta a Szeged a Bikák dadogó játékát 2013-03-18 21:31:08 A rájátszás második fordulójában is kikapott a gödöllői futsalcsapat, amely vészjóslóan hullajtja pontjait